Mint ismeretes Bacsó Péter egyik ma már legendának számító filmje (A tanú) évekig dobozban pihent, mire a nagyközönség elé eljuthatott, vannak azonban olyan alkotásai is, melyek nem kerültek tiltólistára, egyszerűen csak ismeretlenek a legtöbb néző számára. Erre a legjobb példa talán a Kitörés. Stílusában, történetében kicsit a Dögkeselyű juthat eszünkbe róla, András Ferenctől, annak dacára, hogy az egyik a hetvenes, a másik a nyolcvanas évek lenyomata. A televízióban néha egy-egy csatornán műsorra tűzik, azonban sem DVD, sem Blu Ray formában nem elérhető. Kár, mert maradandó érték.

Egyfelől megelevenedik benne a hetvenes évek hajnalának Budapestje, a magyar valóság, a beat korszak, a Kádár-rendszer, másfelől nagyban őröl az üzemek, gyárak, hivatalok kíméletlen gépezete, a bennük őrlődő dolgozókkal, de megjelenik az értelmiségi réteg önámítása, és nem utolsó sorban a felemelkedni vágyó panelproli (ma azt hiszem így mondanánk) szélmalomharca is.

Kezdetben semmi nem utal kitörési kísérletre, a jóképű melósnak megvan mindene, a nők imádják, kollégái szeretik, szorgalmasan és alázattal élhetné a maga kis életét, de aztán hamar kiderül, nem igazán tetszik neki mindez. Nem szereti sem a vállalati naplopást (anyaghiány miatti látszattermelés), sem az irányító erők hülyeségeit, s bár ő maga csupán apró láncszem itt, mégis rájön, egy nagy nulla ez az egész, egy posvány, amiben évekig dagonyázhatunk minden különösebb eredmény nélkül. Ezért gondol egy nagyot, és disszidálni próbál. Első kitörési kísérletére tiltott határátlépés formájában kerül sor, de ez nem sikerül, hat hónap börtönnel megússza. Vétkei ellenére maradhat a cégnél, és próbálkozhat a helyi viszonyok között érvényesülni.

Oszter Sándor alakítja Lacit, a látszólag ok nélkül lázadót, akinek tényleg nem kellene ugrálnia annyit, mégis megteszi, ezzel egyszerre hívja ki maga ellen a sorsot, és nyeri el egy utópisztikus realizmusba kapaszkodó ifjú hölgy, Anna szerelmét. Anna történetesen a  gyárigazgató lánya.

Van a felemelkedő, nyers, szókimondó, értelmes munkás, és az intelligens, értelmiségi körökből kiábrándult egyetemista, aki Che Guevara posztere alatt alszik, és rock koncertekre jár, kettejükből alakul ki ez a filmes álompár. Oszter Sándornak ez volt első filmes szerepe, így sokan nem ismerhették. A lányt alakító Lendvai Katalin sem volt ismert, amatőr szereplőként legalább olyan hitelesen hozta a maga naiv karakterét, mint a főiskolán akkor végzett társa.

A második kitörési kísérlet már jobban sikerül, úgy tűnik a vezérigazgató sem annyira  elvetemült, mint amilyennek pozicíója sejtetné, Laci a legjobb úton halad a házasság, a családalapítás felé… A városi taposómalomból kiszakad, vidéki malackodással tölti az idejét, amikor váratlanul mindennek vége szakad, a szép lány eltűnik, s ő magára marad mindennapos harcaival…

Kemény, szikár, kezdetben mosolyt fakasztó, a filmidő elteltével egyre humortalanabb film Bacsótól, ami tőle A Tanú ismeretében kifejezetten szokatlan. Vádak koppanak Laci vasvillaszemei mögül, s nem derülünk rajtuk egyáltalán, különösen akkor nem, ha esetleg ebben a közegben éltünk akkoriban.

A mai nézők számára ez a rendszer, a hetvenes évek világa már nem sokat mond. Ez a film ott és akkor legalább olyan merész és provokatív volt, mint Pelikán József kálváriája. Még megkopott formában is érdemes előkeresni. Mert ez a Budapest, ezek a beszélgetések, ahogy férfi és nő ismerkedtek egymással, ahogy após (jelölt) és vő (jelölt) társalogtak, ahogy az utcán viselkedtek, ahogy gondolkodtak, ahogy éltek, - minden nehézség ellenére -, sokkal emberibbnek tűnik, a mostani állapotoknál. 

Egy mondatot a végén megér Vukán György zseniális, a maga lábán is megálló jazz muzsikája, ami egy külön filmzene albumon is hatásosan érvényesülne, ám ilyen lemezanyag nem született. Sajnos a Kitörésből messze nem hozta ki a honi filmipar a benne rejlő lehetőségeket. Lásd elsősorban Lendvai Katalin mellőzése, a filmzene veszni hagyása, a kópia minősége, a kiadás késleltetése. Reméljük, csak késleltetés... 

Értékelés: 9/10