Stockholm, Svédország fővárosa 14 szigetre épült, amelyeket 53 híd köt össze. A területen már időszámításunk előtt a hatodik évezredben is éltek emberek. A várost 1252-ben alapította Birger jarl. A lakosság napjainkban másfél millió fölötti létszámot mutat. A város területének több mint 30%-át vízi utak, további 30%-át parkok és kertek teszik ki. Az átlagos évi középhőmérséklet 10 °C. Az időjárás négy egymástól jól elkülöníthető évszakból áll.

Stockholm lakónegyedeinek egyikében, mondhatnánk az ottani panelrengetegben játszódik ez a rendhagyó vámpírfilm. Az Engedj be ott és akkor a legjobb, mikor a vámpírizmus a háttérbe szorul és a két egymásra talált gyermek lelkivilágát bogozgatja. Minden hókuszpókusz nélkül simán elmenne svéd drámának, de a rendező valamiért úgy érezte, az önmagában kevés lenne. Idehozta hát a szépszemű vámpírgyereket, feláldozott néhány egyébként sem nagy jövő előtt álló filmszereplőt, jó pénzért megrendelt egy savval leöntött fejet a filmgyárból, s máris elérte, hogy művét olyanok is megnézzék, akik egyébként legyintenének a mélylélektanra.

Ezek a svéd vámpírok elképesztően mások, mint korábbi rokonaik. Esendőek. Olyan szomorúan néznek, mint egy beteg eb, és még vámpírfoguk sincs. Hogy tudják mégis kiharapni a nyaki ütőeret, ez mondjuk rejtély... Bizonyára a vehemencia. Nagy erőt kell egy 20 kilós gyereknek kifejteni ehhez, ám a kétségbeesés megsokszorozza az energiát.

Humor az nem sok van ebben a történetben, nem is annyira bájosak, mégis különösek e vérfaló szörnyetegek. Közös jelrendszerük van, a falon át kopogás, a hóban sétálnak hazafelé, s várják az egymással való találkozást. Rajtuk, azaz kettejükön kívül más érdekes nemigen van a filmben. Apuka is, anyuka is mellékszereplő, 3-4 mondatuk van, azok is bénák, a tanárok is bénák, a gonosz gyerekek a legbénábbak, az alapkoncepció is lapos.

De ha van két jó gyerekszínészed, egy jó operatőröd, valamint találsz egy szépen fényképezhető hátteret, akkor a dolog meg van mentve. Valaki azt írta a neten, nyomorúságos vidéki svéd város… Nos, azt hiszem ilyen nyomort kívánnék mindenkinek. Minden panelmerevség ellenére mindenütt klinikai tisztaság van, az emberek jólöltözöttek, korcsolyáznak, élvezik a telet. Legyen ez a svéd nyomor. Ami egyébként ott valóban az lehet, a mi hazai nyomorunkat meg sem közelíti. 

Összességében szépen összerakott kis film, bár nem pörög ezerrel, sőt ötvennel sem, vannak ennél klasszisokkal jobbak is, ennek ellenére van egy semmi mással össze nem hasonlítható hangulata. Nem meglepő, hogy két év sem telt el, s jött az amerikai változata, aztán valahogy színpadi mű lett belőle. Előbb külföldön, majd Budapesten is bemutatták. Legutoljára sorozat formájában dolgozták fel a  Showtime-on, 2022-ben. Sikerei ellenére úgy gondolom túl sok nincs ebben a sztoriban, ezért az értékelésem: 7/10